hálókártya Eltartott pár napig, míg rájöttünk, mi a baj.

Persze míg megtaláltuk, addig a gép bemutatta az összes olyan halálnemet, amivel tizenegynéhány év informatikai múltunkban találkoztam - gyanakodtunk emiatt memóriahibára, túlmelegedésre, a hálózati kábelekre stb. stb. - Míg az alkatrészek újratesztelése során eljutottunk a hálókártyáig, amit lecserélve hipp-hopp minden rendbejött.

Eközben persze nagy lendülettel jöttek az ügyfelek visszajelzései, kérdései, panaszai - egy gyöngyszemet szeretnék kiemelni ezek közül:

A radiozz.admc.hu oldal tulajdonoságnak levele:

Sokáig vártam Rád
De nem jöttél el
Ha szerinted rendben a statisztikád
Az talán egy intő jel

Ígértél új napokat
Hogy lesz egy jó kis hely nekünk
Egy ház, ami senkit nem fogad,
Ahol vesztesek sem lehetünk

Csöpög a víz a pohárba
És elegem lesz nemsokára
Én nem sejthetem, hogy hol szúrsz ki velem
Holnap befizetek a Konkurenciára

Beindult a blogmotor
A lejtőn lefelé mentünk ketten
Közben többen jöttek és gyorsulhattunk
És nekem egyre romlott a kedvem

Szóltál időben, hogy nem megy neked így
De minek
Hogyha a nézőtéren ott a közönség
Rajtunk röhögnek

Csöpög a víz a pohárba
És elegem lesz nemsokára
Én nem sejthetem, hogy hol szúrsz ki velem
Holnap befizetek a Konkurenciára

Ez a stílus annyira meghatott, hogy én is versben válaszoltam:

A szerver áll? - Tudunk róla,
Nem alszunk már napok óta,
Datanetben éji móka,
Memteszt, memteszt, backup róla.

Megértem, mert kellemetlen,
Rendszergazdánk ezért helyben
A stats hibát javította,
Memteszt, memteszt, backup róla.

Mondd, ha nem megy, mondd, ha lassú,
Mondd, ha nem fut, mondd, ha nyúzó
Gondok nyomják lelkedet,
Bármi gond van, tudjunk róla,
Memteszt, memteszt, backup róla.

Sok szívás volt, ezt belátom,
Lakásodat ezért három
Helyett inkább harminc nappal,
Megtoldom, mert - ugyan nem jön ki a szótagszám, de - sajnálom a Téged ért kellemetlenséget.

Köszönöm a visszajelzést,
Türelmedet, a vers-szerzést,
Te voltál a nap fénypontja:)
Memteszt, memteszt, backup róla.

Azóta nagy vonalakban minden rendben, de erről egy későbbi bejegyzésben :)